Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem
egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról,
aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is.
Lassan-lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra
azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven
üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltűnt, mindörökre -, de
aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel.