Blow Me (One Last Kiss) borító |
Az ismertető és a statisztika után rátérek a saját értékelésemre:
Úgy látszik, mostanában minden zenész kisebb-nagyobb változtatásokat csempész bele a stílusába, ami nem is nagy baj, mert egy idő után az emberek megunják, ha mindig ugyanazt hallják. Viszont sajnos van jó pár olyan előadó, akiknek pont ez lett a veszte. (Ezt majd valamikor máskor fogom boncolgatni.)
A dalról
Teljesen más a hangzása, mint amit megszoktam tőle, de tetszik. Ritmusos, nagyobb szerepet kap benne a gitár, mint azelőtt. Nagyon dallamos és pörgős. A változtatások ellenére sikerült megőrizni azt az igazi P!nk-es jellemet, amiért olyan sokan odavannak, köztük én is. :) Más szóval "nem veszítette el önmagát". Egyáltalán nem kertel, ugyanis a különleges stílusa mellett, leginkább a szókimondásáról is híres. Ami a szívén, az a száján. Ezekután nagyon kíváncsi vagyok, magára az albumra is. :)A videóról
A klip a régi, fekete-fehér filmeket idézi. A piroson kívül semmilyen más szín nem fordul elő, így egyfajta kontrasztot képez a komor szürkeséggel. Maga a cselekmény is passzol a dalszöveghez. P!nk-nek szerelmi bánata van, amiért a kedvese megcsalja egy másik nővel és természetesen a tőle megszokott humoros bosszúállás sem marad el. :) Úgy is lehet mondani, hogy a "jó" elnyeri a méltó jutalmát, a "gonosz" pedig a számára méltó büntetését Ja, és természetesen utána ő is megtalálja álmai hercegét.A spoilerezés után, íme itt van a klip is.
Az albumól
13 szám lesz rajta, emellett két bónusz dal, amit az iTunes-ból lehet majd elérni.Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.
Számok:
01 Are We All We Are
02 Blow Me (One Last Kiss)
03 Try
04 Just Give Me A Reason
05 True Love
06 How Come You’re Not Here
07 Slut Like You
08 The Truth About Love
09 Beam Me Up
10 Walk Of Shame
11 Here Comes The Weekend
12 Where Did The Beat Go?
13 The Great Escape
14 Chaos P**s (iTunes Exclusive)
15 Timebomb (iTunes Exclusive)
Mindezek után megkapja tőlem az 5 csillagot. :)
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése